2011. szeptember 8., csütörtök

Goldenblog ünnepség az A38 hajón

Ma este volt az A38 hajón a Goldenblog díjátadó. Végül nem nyertem meg az IT kategóriát, a dobogó másik két fokának egyikével kellett vigasztalódnom (a szakmai zsűri a három jelöltből az Android Portált választotta ki győztesként - gratulálok a csapatuknak -, de a 2. és 3. helyezettet, így a Gépírás Blogot és a Kereső Világot nem rangsorolta, ha jól tudom). A közönségdíjat azAppleblog szerkesztői nyerték, akiknek szintén gratulálok.

Azért így belegondolva ez sem olyan rossz eredmény; emlékbe pedig megőriztem a Goldenblog karszalagot meg egy üdítő kupont, és persze az este hangulatát, az eredményhirdetés izgalmát. Utoljára úgy hat éve lehetettem egyébként az A38 hajó gyomrában, koncerten egy régi barátnőmmel. Az A38 állítólag ukrán kőszállító hajó volt előző életében; remélem nem a Pripjaty folyón teljesített szolgálatot.

A Goldenblog bulin mellettem beszélgetett két általam is olvasott és tisztelt blog, a Lemil és a Konteo szerzője (ők sem lettek végül kategóriagyőztesek), és Konrádot is láttam.

Azért úgy érzem, sokat köszönhetek a Goldenblognak, erősen motivált e blog "felvirágoztatására", s a döntőbe kerülés sok látogatót hozott. Bízom benne, hogy jövőre is versenybe kerül majd egyik-másik webnaplóm.

Tipp:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése