Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének weboldalán találtam rá Benczik Vilmos munkájára (
Nyelv, írás, irodalom - kommunikációelméleti megközelítésben), ennek egyik fejezete foglalkozik az írógéppel, és tartalmaz érdekes meglátásokat:
"Az írógép az ember és az írás, tágabb értelemben az ember és a nyelv viszonyának alakulásában lényegesen nagyobb szerepet játszott annál, mint amekkorát általában tulajdonítani szoktak neki. Ám míg a könyvnyomtatásról és következményeiről könyvtárnyi irodalom íródott, az írógépkorszak lényegében feldolgozatlanul maradt.
Az írógép ötlete a 18. században bukkant fel, de prototípusát csak 1867-ben alkotta meg Chistopher Latham Sholes amerikai feltaláló (megjegyzés: más források
Peter Mitterhofert tekintik az írógép feltalálójának). Nehéz eldönteni, hogy a megvalósulás késlekedésében mi játszott nagyobb szerepet: a finommechanikai lehetőségek korlátozott volta, vagy az írással szembeni ellenérzéseknek az a 18. század végére bekövetkezett akkumulálódása, amelynek jelentős szerepe lehetett a romantika oralitáskultuszának a kibontakozásában is.
A nyomtatás csak a sokszorozás fázisában szakította el a szöveget az alkotójától: a szöveg eredetije kézírással készült, s így a kézírás egyéni sajátosságaiból adódóan azonosítható módon kötődött az alkotójához. A gépirat nem köthető személyhez (legfeljebb írógéphez), tehát a szöveg elválása az író embertől már a szöveg genezise során bekövetkezik.
Az írógépelés a kézzel való íráshoz képest igencsak eltérő attitűdöt követel meg a szöveg létrehozójától. Míg a gyakorlott kézíró számára a beszédhangok és a betűk, sőt a szavak és írásképük között is kialakul olyan mélyebb, mondhatni meghittebb kapcsolat, amely túlmutat a puszta technikai összetartozáson, ez az írógéphasználat esetében eltűnik. Írógéppel nem lehet szépen vagy csúnyán, zaklatott lelkiállapotot vagy kiegyensúlyozott harmóniát tükrözően, lefelé konyuló vagy felfelé ívelő sorokban stb. írni - írógéppel csak egyforma módon lehet írni. Az írógép a személytelen nyomtatás egységességét és ridegségét viszi át az egyéni használatba.
Az írógép az egyéni íráshasználatban is szembeszökővé teszi a betűírás diszkrét-digitális jellegét, az írástudást csupán a fonémák és a betűk megfeleltetésére, valamint a betűk egymástól való megkülönböztetésére redukálja. Az írógéppel író embernek nem kell betűformákat rajzolnia: csupán dönt arról, hogy most egy betűnek kell a papírra kerülnie, majd egyetlen "gombnyomással" - billentyű leütésével - kiadja a parancsot, s a betű a papíron terem. Az írástevékenység leegyszerűsítése hatással lehet az írásmű nyelvi sajátosságaira is. Amikor Nietzsche először írt írógéppel, egy barátja úgy találta, hogy verseinek a nyelvezete robusztusabb lett.
Az írástevékenység leegyszerűsítése és mechanizálása hatással volt az írás sebességére is, főleg a villanyírógép megjelenését követően, amely minimálisra csökkentette az író embertől elvárt fizikai erőkifejtést. (A villanyírógép ezenkívül kiküszöbölte a mechanikus gépelés egyetlen egyéni elemét, a billentyűk leütésének az erősségét is. A mechanikus írógéppel lehetett dühösen, "papírszaggató" erővel ütni a billentyűket, s ennek nyoma volt a gépelt íráson. A villanyírógépen bármekkorát ütünk, a betűk a gép által szabályozott erővel ütődnek a papírra.) Az írás tempója közelebb került az élőbeszédéhez, egyes esetekben pedig el is érte azt. Az írás fölgyorsulása lendületesebbé tehette az így készült szöveg nyelvezetét, egyszersmind azonban csökkentette a ceruzával/tollal lassan papírra rótt mondatok elmélyültségét.
Az írógép néhány évtized alatt szédületes karriert futott be. Kedvenc tárgya, mondhatni jelképe, s egyszersmind duzzasztója is lett az egyre virulensebben terpeszkedő állami bürokráciának. Az egyszerű emberek számára a gépírásos papír egyszersmind hivatalos papír is, amitől esetleg félni kell: ily módon a gépírás a hatalom eszközévé és megtestesítőjévé is válik. De ellepték az írógépek az élet egyéb területeit is. A géppel írott szövegek személytelensége igencsak jól beleillett az ugyancsak személytelenségre (s ezáltal az egyéni felelősség kiiktatására) törekvő nagy hatalmi, gazdasági stb. szervezetek filozófiájába is. McLuhan írja ironikusan, hogy egy csatahajón a legegyszerűbb művelet végrehajtásához is írógépek tucatjaira van szükség, s hogy egy hadseregnek általában több írógépe van, mint ahány tüzérségi lövege. Magyarországon a 20. század harmincas éveiben terjed el az írógép - az állást kereső József Attila a Curriculum vitaeben már szükségesnek tartja megemlíteni, hogy "perfekt gépíró" -, a fénykort pedig az ötvenes–hetvenes évek jelentették: az ötvenes években egyszersmind a diktatórikus hatalom legfőbb jelképe is volt.
Az élőbeszéd tempóját megközelítő gépírás Amerikában már a 19. század végén a diktálás reneszánszát hozta meg: ez bizonyos tekintetben a későbbiekben kibontakozó másodlagos szóbeliség előfutárának is tekinthető. A diktálás szituációjában körvonalazódó
főnök–gépírónő kettős emellett a 20. századi társadalmi mitológia egyik igen markáns motívumává is vált. A főnök-gépírónő kettősben egyébként hangsúlyosan újraéled az a szemlélet, amely az írástevékenységet mintegy alsóbbrendűnek, "szolgamunkának" tekintette: a gépírónő elődje az ókori Róma írástudó rabszolgája és a középkori nemes urak íródeákja.
A szépírók körében az írógép karrierje ellentmondásos. Sokan idegenkedtek tõle, féltve a szövegalkotás intimitását, mások használatba vették ugyan, de gépíróknak diktáltak, tehát tulajdonképpen nem írógéppel alkották a szövegeiket. Az, amit McLuhan ír Henry James stílusának a megváltozásáról a közvetlenül gépbe diktált szövegekben, igazából nem hozható összefüggésbe az írógépes szövegalkotással. A ténylegesen írógéppel alkotó írók esetében azonban a szövegalkotás módja minden bizonnyal hatott a szövegre is.
Az a gondolat, hogy az írógépet felhasználják az írástanításban, sok helyen felmerült, megvalósítására azonban csupán kísérleti jelleggel került sor. Ebben a konzervativizmuson és a gazdasági megfontolásokon kívül valószínűleg közrejátszott az is, hogy a gépírás igen sok szituációban nem tudja kiváltani a kézírást. A kézírás a maga eszközigénytelenségével az egyszerűbb írásfeladatok terén még a számítógépes korban is verhetetlen marad. Hosszabb szövegeket azonban manapság mindenki - már aki egyáltalán ír hosszabb szövegeket - géppel ír: néhányan írógéppel, a többség számítógéppel.
Az írógép a nyomtatott betű egységét, praktikumát és tekintélyét hozta át az egyéni használatba, egyszersmind azonban el is személytelenítette az írást. Ezért magánlevelek írására akkor is ritkán használták, amikor az értelmiségi lakások többségében már volt írógép.
Az indigó révén az írógép nemcsak a szövegalkotás, hanem a szövegpublikálás eszközévé is válhatott - ha szűk körben is. (A keményebb diktatúrákban - pl. Ceausescu Romániájában - a nyomdák mellett ezért az írógépeket is megpróbálták állami ellenőrzés alá vonni.)
Az írógép korszaka mára leáldozott: már alig árulják. Legfontosabb eleme, a nyelvi digitalizációt jelképező billentyűzet azonban jelenleg nélkülözhetetlen és szembeszökő tartozéka az írás mellett funkciók sokaságát kínáló számítógépnek is."
Kapcsolódó bejegyzés:
Peter Mitterhofer, az írógép feltalálója
Könnyen lehet, hogy a jövőben a gépírással áramot is termelhetünk, mellyel laptopunk akkumulátorát tölthetjük, így a számítógép egy feltöltéssel tovább lesz használható. Egy ausztrál egyetem kutatói kísérleteznek ezzel a környezetbarát és innovatív megoldással, melynek elve a piezoelektromos anyagok azon tulajdonságát használja ki, hogy azok összenyomva villamos energiát termelnek. Így a gépírással kifejtett energia nem vész teljesen kárba.
